– Csak kiül a kamerák elé, és egyszerűen mondja, amit lát, vagy azért ennél több kell egy hivatásos szakértőnek?
– Több, mert nem árt, ha az ember azért felkészül. Meg szoktam nézni a csapatok utolsó négy-öt mérkőzésének statisztikáját, az összeállításokat, és természetesen elolvasom a csapatokra vonatkozó aktuális híreket is.
– Mennyit készül egy-egy fellépésre?
– Változó. Attól függ, mennyire ismerem az adott csapatokat, hányszor láttam játszani őket az utóbbi időben, és esetleg milyen változások történtek náluk. Akár a játékoskeretben, vagy esetleg az edző személyében. Mérkőzésenként egy-két órát biztos igénybe vesz a felkészülés.
– Megesett már, hogy vitáztak a stúdióban?
– Természetesen előfordult, ha nem is túl gyakran. Játékhelyzetek megítélésében, játékvezetői ítéletekkel kapcsolatban azért voltak már vitáink. Vagy például Pogba megítélésében is vitatkoztunk, mert engem nem nagyon tudtak meggyőzni arról, hogy ő világklasszis kategória.
– Volt már bosszantó hibája, tévedése?
– Természetesen, de ha észreveszem, igyekszem azonnal korrigálni. Ha csak később jövök rá, hogy valamit elrontottam, az már bosszantóbb, nehéz helyrehozni. De csak az hibázik, aki dolgozik. Nem szoktam miatta emészteni magam.
Bozsik Péter számára nem volt kemény a kispad
Fotó: MH-archív/Béli Balázs
– Mennyire tudja függetleníteni magát a szurkolástól?
– Úgy érzem, hogy teljes mértékben. Edzőként sem nagyon ragadtak el az indulatok, igyekeztem mindig higgadtan figyelni és értékelni a dolgokat.
– Mindezek alapján van-e kedvenc csapata az Európa-bajnokságon?
– A spanyol válogatott. Tíz-tizenöt éve szeretem a játékukat, imádom a sokpasszos, kombinatív tiki-takát. Élvezem még azt is, amit a mezőnyben csinálnak. Nekem rettentően tetszik, amilyen érzéssel passzolnak, ahogy átvesznek egy-egy labdát, ahogy fordulnak, ráadásul ezen a tornán még a kaput is támadják. Úgyhogy nekik szurkolok.
– Miben különböznek a spanyolok a többiektől?
– Szerintem ők azok, akik leginkább felvállalják a játékot, és akik attraktív, kombinatív játékot játszanak. Ők mutatják a legtöbb szépséget az igazi fociból. De azért ide veszem még a németeket, és talán meglepetés amit mondok, a svájciakat is.
– Az eddigi összkép mit mutat, hogyan tetszik, amit eddig látott az Eb-n?
– Szerintem nem jobb és nem is rosszabb, mint a korábbiak. Talán csak a franciák és az angolok idegesítenek. Nem díjazom azokat az edzőket, akiknek ilyen remek játékosokkal sincs bátorságuk támadófocit játszatni. Olyan érzésem van, mintha Deschamps és Southgate is boldogabb lenne, ha 1–0-ra nyernek meg egy meccset, mintha 3–1-re győznének.
– A nyolcaddöntők után hogyan ítéli meg az esélyeket?
– Spanyol–Svájc döntőt várok. Jót tenne a futballnak, ha támadó focit játszó csapat nyerné a tornát.
– Látott újdonságokat, jelentkeztek például új tehetségek?
– Alapvető újdonságot nem láttam. Védekezésben egyértelműen a tér és az idő szűkítése, valamint a párharcerő a meghatározó. Támadásban az ezek ellen játszani tudó gyors, technikás játék a siker kulcsa. Ami a tehetségeket illeti, Nico Williams és Yamal már most ragyogó játékos, de Arda Güler sem ügyetlen srác, no meg Yilmazban is van potenciál.
– Az Eb tapasztalata alapján, merre kell vinni a magyar futballt?
– A játékkészség fejlesztését spanyolos irányba, a védekezést és a taktikai felkészültséget olasz mintára lehetne fejleszteni.
– Hol vagyunk mi, magyarok? Milyen munkát végzett Marco Rossi kapitány?
– Remek munkát! Szerintem vele a válogatott évek óta százhúsz százalékon pörög.
– Világbajnoki selejtezők jönnek. Ha nem is lesz mindjárt világverő csapatunk, de hogy látja, készülhetünk a vb-re?
– A vb-re először tizenhat európai csapat jut el, és mi most nem kerültünk be az Eb-n a legjobb tizenhatba. Nehéz lesz, de természetesen úgy kell nekifutni, hogy a kijutás a cél, ám elvárni azért ezt nem lehet a válogatottól. De meg kell próbálni. És mindenkinek azon kell dolgoznia, hogy ez sikerüljön. A magyar focit szeretőknek pedig ezért kell drukkolniuk. Én biztos, hogy szurkolni fogok.
Írta a Magyar Hírlap
